1.fejezet
A fekete farkas
A fekete farkas
Főszereplőnk Elizabeth Kinsey. Egyszerűen csak Elissának hívták. Utálta a régimódi nevét, ezért találta ki ezt az egyszerűsítést. Szüleit hároméves korában vesztette el. Volt egy bátyja Gary. Akkoriban ő 9 éves volt. Elissa még tisztán emlékezett arra a napra, amikor bátyjával az árvaházba kerültek. A rokonaik elfordultak tőle, sőt egymás között azt pletykálták szerencsétlenséget hoznak rájuk. De Gary nem törődött velük, csak a húgával. Bárkivel kellett beszélnie zöld szemeit a másik tekintetével szembe emelte. Haja rövid volt és barna. Mégis mindig csillogott a napfényben. Bár Elissának ugyanolyan színű szeme és haja volt ő mindig is jelentéktelennek, törékenynek érezte magát. Az egész életük megváltozott, amikor belépett életükbe Ilana. A lánynak gyönyörű égkék szemei voltak és szőke haja. Mintha egy filmből lépett volna elő, de ő is árva volt. Megismerkedésük után rettentő gyorsasággal teltek az évek, míg végül el is telt tizenhárom év. Most Gary és Ilana házasok és Elissa éli az átlagos tinédzserek életét. Ő most 16 éves, bátyja és felesége 22 éves. Sikerült egy szép kis házat venniük Bridgeville-ben. Ez egy amerikai kisváros, amit hegyek vesznek körül. Lakossága és területe nem túl nagy, de békés. Nem úgy, mint előző lakhelyük Boston. Reggel hét óra volt. Gary épp a kávéját itta, míg felesége készítette a reggeli pirítóst. Ekkor sétált le húga. Elissa szokásához híven most is fáradtnak érezte magát, mint mindig. Részben erről a diákmunkája tehetett. Mindig is segíteni akart családjának pénzügyekben. Bár ők próbálták lebeszélni róla, de mindig is hajthatatlan volt. Egy kisboltban dolgozott, ami általában este hétig volt nyitva. Amikor csak tudott, ott dolgozott. Ma is akart menni iskola után dolgozni.
- Jó reggelt! – köszönt a többieknek. Ők viszonozták gesztusát. A reggeli, mint mindig most is csöndben telt el. Felkapta hátizsákját és elindult az iskolába. Bár hálás volt, hogy oda járhatott, de mindig is utálta azt a helyet. Sose volt a középpontban. Mindig játszotta a láthatatlant. Sose volt az a pon-pon
lány típus. Ami a legtöbb lányra az osztályból nem volt igaz. Voltak ez alól kivételek, de azok is megvoltak egyedül. Itt minden a népszerűségen alapult. Ez is egy átlagos napnak indult, mint a többi. Leült a székébe, kipakolta a tankönyveit és elővett egy könyvet. Imádott olvasni. Mindig volt nála valamilyen könyv, amivel el tudta ütni az időt. Most kedvenc regényét hozta el, Jane Austintól a Büszkeség és balítéletet. Amikor ezt olvasta mindig titokban reménykedett, talán ő is megtalálja az igaz szerelmet, de amikor visszatért a valóságba, tisztába volt vele, hogy ilyen sose fog megtörténni vele. Ez a nap is átlagosan indult. De amikor bejött a terembe a tanár, vele együtt egy fiú sétált be. Válig érő, éjfekete haja volt, egy egyszerű lófarokba fogva. Égkék szemei voltak, ami csak különlegesebbé tették a fiút, de mindközül a legkülönlegesebb az volt benne, hogy ősz ellenére pólót és egyszerű farmernadrágot viselt. Ez tökéletesen kiemelte izmos testét, ami szerencsére nem olyan volt, mintha a legtöbb izomagyúnak. Pont annyi volt neki, ami jól néz ki, de nincs is túlzásba véve. Elissa hallotta, az előtte ülő lányok suttogását és nevetését. Rögtön rájött nem csak az ő esetem a fiú. Az enyhe zajt, a tanár törte meg:
- Ő itt az új osztálytársatok, Aden Lemmer.
- Sziasztok – köszönt mosolyogva – remélem, jól kijövünk egymással! – hangja lágyan hangzott, mégis férfias volt. A tanár Elissa mellé ültette. Már csak mellette volt üres hely. Szünetben rögtön körbevették a lányok. A fiúk féltékeny pillantással illeték meg az újfiút, de később már vidáman beszélgettek vele. Nagyon vidám jellemnek tűnt. A kisugárzásában rengeteg életkedv volt. De padtársát eléggé zavarta, emiatt felállt és elsétált, mielőtt végleg benn ragad. Aden utána fordította a tekintetét. Már első pillanattól kiszúrta a lányt. Mindenki együtt volt, boldogan nevetgéltek, egyedül ő volt az, aki olvasott. Bár volt rajta kívül még pár tanuló, akik szintén egyedül voltak, de ők nem tudták annyira lekötni őt. Úgy döntött rákérdez a többiektől. Ezt a lány tisztán hallotta a beszélgetés és a választ is. Nem lepődött meg a „különc” szó hallatán. Mégis léptei lassúak és nyugodtak voltak. Egyáltalán nem vágyott közéjük tartozni. Ismerte már nagyon jól őket. Tavaly volt ideje megtapasztalni. Folyamatos népszerűségi verseny folyt itt. Ha valaki kicsit is ellent mondott egynek a „menők” közül, akkor az számíthatott rá, hogy másnapra nem sokan fognak vele szóba állni. Az osztályból jó páran megtapasztalták már ezt. Sőt volt, akivel egyáltalán nem álltak szóba. Ő már az elején kiszállt ebből az egész versenyből. Sose érdekelték a bulik, a népszerűség, a divatos cuccok. Ez meglátszott egyszerű öltözetén is. Egy farmert viselt egy sárga felsővel és sárga kapucnis pulóverrel. Amikor végre sikerült kiszabadulnia az iskola udvarára nagyobb nyugalom lett úrrá rajta. Leült az egyik padra. Érezte a szellő enyhén hűvös fuvallatát. Bár itt is cseverésző diákok csoportjai voltak, de jóval kisebb volt a zaj. Ismét kinyitotta a könyvét és olvasott. A nap nagy része azzal telt el, hogy olvasott és hallgatta a lányok ostoba fecsegését. Nagy boldogsággal töltötte el, amikor iskola után mehetett dolgozni. Az ott dolgozókkal jól megértette egymást. Általában a boltvezető volt ott. Egy középkorú nő volt, barna haja kontyba volt fogva. A neve Alice Osmer. Volt egy tizenhat éves lánya, Hana. Gyönyörű szőkésbarna, válligérő haja és kék szemei voltak. Pont olyan volt, mint egy filmsztár. Ő volt Elissa egyetlen barátja. De ő nem azért lógott ki, mert senki nem vette észre, hanem azért, mert túl sokan voltak rá féltékenyek az iskolában. A két lánynak a boltban töltött órák voltak a legboldogabb pillanataik. Rengeteget nevettek. Bár volt, amikor sok vevő miatt nem igazán tudtak beszélgetni, de voltak békésebb napok is. Ilyen volt a mai is. Hana épp a kosárlabdaedzésről mesélt. Bár az ember azt hinné biztos a divat és ehhez hasonló dolgok érdeklik, de épp ellenkezőleg. Nagyon szeret sportolni. A kosárlabda a mindene. Apjával sokat játszott, mielőtt elköltözött volna. Barátnője izgatottan hallgatta a történetei. Sose volt jóban a sporttal, de rosszban sem. Olyan semlegesek voltak egymásnak. Ez a nap hamar eltelt, míg este be nem sötétedett. Elissa elköszönt Osmeréktől és elindult hazafelé. Úgy döntött most a rövidebb úton megy hazafelé. Bár sose gondolta volna pontosan most a végzetébe rohant. A városban lévő parkon keresztül ment. Ezen az úton sokkal hamarabb hazaért, de éjszaka nagyon kísértetiesnek hatott. Ő nem igazán félt éjszaka, ezért békésen ment, míg meg nem hallotta más emberek lépteit. Elkezdte szaporázni lépteit. Nem tudta igazán eldönteni, hogy senkivel nem akart találkozni vagy a sok krimi nézése az oka. Hirtelen elcsendesedtek a lépések hangja és már csak az ő lépését hallotta ismét. Előre nézett és ereiben megfagyott a vér. Egy szőke hajú, kék szemű nagyon jól kinéző fiú állt előtte. Farmert és pólót viselt. De ő még ebben az egyszerű összeállításban is jól nézett ki. Amikor hátrafordult, akkor pedig egy másik fiúval találta szembe magát. Ő rövid fekete hajú volt és szintén kék szemű. Ő sokkal feltűnőbb öltözetben volt. Mintha egy szappanoperából lépett volna ki. De ez a rémes ruha jól állt rajta, amiért kicsit irigyelte a fiút. De mindkettejükben volt valami kísérteties és olyan volt, mintha mosolyognának. De ez nem egyszerű mosoly, flörtölő mosoly vagy ilyesmi mosoly volt. Sokkal inkább gonosznak hatott. Nem tudta merre szaladjon. Érezte ereiben, hogy veszélybe van. Bár próbálta magát nyugtatni azzal, hogy ez csak paranoia. De ezt az elméletét el kellett vetnie, amikor a szőke hajú fiú rávetette magát és földhöz szorította. Két kezét kitámasztotta, hogy ne tudjon kapálózni. A fiú még inkább elmosolyodott és szájából két hegyes fog látszódott ki. A másik fiú is oda ért és szintén úgy mosolygott, mint a másik.
- Úgy tűnik finom falatra leltünk – szinte kuncogva mondott ki minden egyes szót.
- Mit akartok tőlem? – hallani lehetett a hangjában a félelmet – Nincs pénz nálam.
- Pénz? Ez nagyon vicces! – nevette el magát a fekete – Semmi szükségünk pénzre, amikor ilyet is tudunk – belevágott ököllel a fába. A fa reccsent egyet és eldőlt. Ez egyáltalán nem véletlen vagy szerencse volt. A fát a puszta kezével kettétörte. Amikor látták a lány szemében gyülemlő félelmet, egyre elevenebbek lettek.
- Nos, itt az ideje lakomázni – szólalt meg a szőke ismét.
- De aztán nekem is hagyj valamit! – figyelmeztette a másik. A szőke kinyitotta nagyra a száját. Még jobban lehetett látni a fogait. Ő becsukta a szemét és várta a harapást. Közben könnyek áztatták arcát. De elmaradt. Amikor kinyitotta a szemét egy fekete farkas állt mellette. Éjfekete szőre volt. A telihold fényében sűrű bundája csillogott. A szőke fiú a fának volt dőlve és fogta az egyik karját, ami a farkas harapásától vérzett. A fekete nekiugrott, hogy védje társát, de támadása eredménytelen volt. Az állat alá került és az átharapta a torkát. Aztán egy pillanat alatt a sérült mellett termett és neki is ugyanez a sors jutott. Mindketten elporladtak. A farkas hirtelen leereszkedett a földre és nyüszített. Elissa odasietett hozzá és leereszkedett mellé. Látta, hogy rengeteg seb borította, de biztos volt benne nem ezektől származhatott. Most így közelről nézve a farkas hatalmas volt. Tudta, ő nem fogja bírni hazacipelni.
- Fel tudsz állni? – kérdezte aggodalmasan – Támaszkodj a lábamnak! Hazakísérlek és ellátom a sebeimet – tiszta hülyének érezte magát, hogy egy farkashoz beszélt, hisz úgy se értette. De legnagyobb meglepetésére a farkas értette és nekidőlt. Óvatosan megtámasztotta a kezével és lassan hazabotorkáltak. Szerencsére az utca ilyenkor az ő részünkön kihalt volt. A hátsó ajtón jöttek be és a hátsó lépcsőn mentek fel. Bátyja már a szobájában volt. Beköszönt neki, hogy megnyugodjon és sietett a szobájába, ahol a sérült farkas volt. Amilyen gyorsan tudta ellátta a sebeit. Ebbe nagy tehetsége volt, mivel barátnője is sokszor sérült meg. Bár az állatnak súlyosabb sebei voltak és ő nem is volt ember, de sikerült ellátnia. Levette az ágyáról a takaróját és leterítette a földre.
- Tessék, itt aludhatsz, amíg jobban nem leszel – mutatott a takaró felé. Szinte ijesztő volt, hogy minden szavát megértette. Este hamar elaludt. Reggel, amikor felébredt kicsit didergett. A takaró hiányát érezhette meg, még ha nagyon meleg is volt bent. Amikor a takaró felé nézett, akkor látta a farkas sehol sincs. Ijedten pattant ki az ágyból. Amikor lefutott a nappaliba, akkor látta, hogy még csak hajnal 5 van. Gyorsan körbenézett a lakásba. Sehol sem találta. Ekkor zajt hallott a hátsó ajtó felöl. A farkas állt ott. Körbe vette arany színű fény. Elissa csak ekkor vette észre a nyakába csüngő valamit. A láncon egy állított téglalap alakú medál volt. A medál fekete volt és kettészelte egy fehér vonal. Az egyik felén egy kék színű telihold volt, a másik oldalán egy kék színű farkas. Pár másodperc múlva Aden állt az ajtó előtt. Az a ruha volt rajta, ami tegnap iskolában és a nyakában az a medál. Észrevett és először meglepődött, aztán sóhajtott egyet. A tegnapi vidám aurája sehol sem volt. Inkább sötét, ismeretlen és rideg aura vette körül.
- Mi vagy te? – csúszott ki a számon.
- A tegnapi fickók, vagyis vámpírok ellensége – beszélt jelképesen, de ebből rögtön rájöttem a válaszra. Régen rengeteg ilyesmi filmet néztem.
- Vérfarkas vagy – mondtam ki, mire ő egyet bólintott.
- Jó reggelt! – köszönt a többieknek. Ők viszonozták gesztusát. A reggeli, mint mindig most is csöndben telt el. Felkapta hátizsákját és elindult az iskolába. Bár hálás volt, hogy oda járhatott, de mindig is utálta azt a helyet. Sose volt a középpontban. Mindig játszotta a láthatatlant. Sose volt az a pon-pon
lány típus. Ami a legtöbb lányra az osztályból nem volt igaz. Voltak ez alól kivételek, de azok is megvoltak egyedül. Itt minden a népszerűségen alapult. Ez is egy átlagos napnak indult, mint a többi. Leült a székébe, kipakolta a tankönyveit és elővett egy könyvet. Imádott olvasni. Mindig volt nála valamilyen könyv, amivel el tudta ütni az időt. Most kedvenc regényét hozta el, Jane Austintól a Büszkeség és balítéletet. Amikor ezt olvasta mindig titokban reménykedett, talán ő is megtalálja az igaz szerelmet, de amikor visszatért a valóságba, tisztába volt vele, hogy ilyen sose fog megtörténni vele. Ez a nap is átlagosan indult. De amikor bejött a terembe a tanár, vele együtt egy fiú sétált be. Válig érő, éjfekete haja volt, egy egyszerű lófarokba fogva. Égkék szemei voltak, ami csak különlegesebbé tették a fiút, de mindközül a legkülönlegesebb az volt benne, hogy ősz ellenére pólót és egyszerű farmernadrágot viselt. Ez tökéletesen kiemelte izmos testét, ami szerencsére nem olyan volt, mintha a legtöbb izomagyúnak. Pont annyi volt neki, ami jól néz ki, de nincs is túlzásba véve. Elissa hallotta, az előtte ülő lányok suttogását és nevetését. Rögtön rájött nem csak az ő esetem a fiú. Az enyhe zajt, a tanár törte meg:
- Ő itt az új osztálytársatok, Aden Lemmer.
- Sziasztok – köszönt mosolyogva – remélem, jól kijövünk egymással! – hangja lágyan hangzott, mégis férfias volt. A tanár Elissa mellé ültette. Már csak mellette volt üres hely. Szünetben rögtön körbevették a lányok. A fiúk féltékeny pillantással illeték meg az újfiút, de később már vidáman beszélgettek vele. Nagyon vidám jellemnek tűnt. A kisugárzásában rengeteg életkedv volt. De padtársát eléggé zavarta, emiatt felállt és elsétált, mielőtt végleg benn ragad. Aden utána fordította a tekintetét. Már első pillanattól kiszúrta a lányt. Mindenki együtt volt, boldogan nevetgéltek, egyedül ő volt az, aki olvasott. Bár volt rajta kívül még pár tanuló, akik szintén egyedül voltak, de ők nem tudták annyira lekötni őt. Úgy döntött rákérdez a többiektől. Ezt a lány tisztán hallotta a beszélgetés és a választ is. Nem lepődött meg a „különc” szó hallatán. Mégis léptei lassúak és nyugodtak voltak. Egyáltalán nem vágyott közéjük tartozni. Ismerte már nagyon jól őket. Tavaly volt ideje megtapasztalni. Folyamatos népszerűségi verseny folyt itt. Ha valaki kicsit is ellent mondott egynek a „menők” közül, akkor az számíthatott rá, hogy másnapra nem sokan fognak vele szóba állni. Az osztályból jó páran megtapasztalták már ezt. Sőt volt, akivel egyáltalán nem álltak szóba. Ő már az elején kiszállt ebből az egész versenyből. Sose érdekelték a bulik, a népszerűség, a divatos cuccok. Ez meglátszott egyszerű öltözetén is. Egy farmert viselt egy sárga felsővel és sárga kapucnis pulóverrel. Amikor végre sikerült kiszabadulnia az iskola udvarára nagyobb nyugalom lett úrrá rajta. Leült az egyik padra. Érezte a szellő enyhén hűvös fuvallatát. Bár itt is cseverésző diákok csoportjai voltak, de jóval kisebb volt a zaj. Ismét kinyitotta a könyvét és olvasott. A nap nagy része azzal telt el, hogy olvasott és hallgatta a lányok ostoba fecsegését. Nagy boldogsággal töltötte el, amikor iskola után mehetett dolgozni. Az ott dolgozókkal jól megértette egymást. Általában a boltvezető volt ott. Egy középkorú nő volt, barna haja kontyba volt fogva. A neve Alice Osmer. Volt egy tizenhat éves lánya, Hana. Gyönyörű szőkésbarna, válligérő haja és kék szemei voltak. Pont olyan volt, mint egy filmsztár. Ő volt Elissa egyetlen barátja. De ő nem azért lógott ki, mert senki nem vette észre, hanem azért, mert túl sokan voltak rá féltékenyek az iskolában. A két lánynak a boltban töltött órák voltak a legboldogabb pillanataik. Rengeteget nevettek. Bár volt, amikor sok vevő miatt nem igazán tudtak beszélgetni, de voltak békésebb napok is. Ilyen volt a mai is. Hana épp a kosárlabdaedzésről mesélt. Bár az ember azt hinné biztos a divat és ehhez hasonló dolgok érdeklik, de épp ellenkezőleg. Nagyon szeret sportolni. A kosárlabda a mindene. Apjával sokat játszott, mielőtt elköltözött volna. Barátnője izgatottan hallgatta a történetei. Sose volt jóban a sporttal, de rosszban sem. Olyan semlegesek voltak egymásnak. Ez a nap hamar eltelt, míg este be nem sötétedett. Elissa elköszönt Osmeréktől és elindult hazafelé. Úgy döntött most a rövidebb úton megy hazafelé. Bár sose gondolta volna pontosan most a végzetébe rohant. A városban lévő parkon keresztül ment. Ezen az úton sokkal hamarabb hazaért, de éjszaka nagyon kísértetiesnek hatott. Ő nem igazán félt éjszaka, ezért békésen ment, míg meg nem hallotta más emberek lépteit. Elkezdte szaporázni lépteit. Nem tudta igazán eldönteni, hogy senkivel nem akart találkozni vagy a sok krimi nézése az oka. Hirtelen elcsendesedtek a lépések hangja és már csak az ő lépését hallotta ismét. Előre nézett és ereiben megfagyott a vér. Egy szőke hajú, kék szemű nagyon jól kinéző fiú állt előtte. Farmert és pólót viselt. De ő még ebben az egyszerű összeállításban is jól nézett ki. Amikor hátrafordult, akkor pedig egy másik fiúval találta szembe magát. Ő rövid fekete hajú volt és szintén kék szemű. Ő sokkal feltűnőbb öltözetben volt. Mintha egy szappanoperából lépett volna ki. De ez a rémes ruha jól állt rajta, amiért kicsit irigyelte a fiút. De mindkettejükben volt valami kísérteties és olyan volt, mintha mosolyognának. De ez nem egyszerű mosoly, flörtölő mosoly vagy ilyesmi mosoly volt. Sokkal inkább gonosznak hatott. Nem tudta merre szaladjon. Érezte ereiben, hogy veszélybe van. Bár próbálta magát nyugtatni azzal, hogy ez csak paranoia. De ezt az elméletét el kellett vetnie, amikor a szőke hajú fiú rávetette magát és földhöz szorította. Két kezét kitámasztotta, hogy ne tudjon kapálózni. A fiú még inkább elmosolyodott és szájából két hegyes fog látszódott ki. A másik fiú is oda ért és szintén úgy mosolygott, mint a másik.
- Úgy tűnik finom falatra leltünk – szinte kuncogva mondott ki minden egyes szót.
- Mit akartok tőlem? – hallani lehetett a hangjában a félelmet – Nincs pénz nálam.
- Pénz? Ez nagyon vicces! – nevette el magát a fekete – Semmi szükségünk pénzre, amikor ilyet is tudunk – belevágott ököllel a fába. A fa reccsent egyet és eldőlt. Ez egyáltalán nem véletlen vagy szerencse volt. A fát a puszta kezével kettétörte. Amikor látták a lány szemében gyülemlő félelmet, egyre elevenebbek lettek.
- Nos, itt az ideje lakomázni – szólalt meg a szőke ismét.
- De aztán nekem is hagyj valamit! – figyelmeztette a másik. A szőke kinyitotta nagyra a száját. Még jobban lehetett látni a fogait. Ő becsukta a szemét és várta a harapást. Közben könnyek áztatták arcát. De elmaradt. Amikor kinyitotta a szemét egy fekete farkas állt mellette. Éjfekete szőre volt. A telihold fényében sűrű bundája csillogott. A szőke fiú a fának volt dőlve és fogta az egyik karját, ami a farkas harapásától vérzett. A fekete nekiugrott, hogy védje társát, de támadása eredménytelen volt. Az állat alá került és az átharapta a torkát. Aztán egy pillanat alatt a sérült mellett termett és neki is ugyanez a sors jutott. Mindketten elporladtak. A farkas hirtelen leereszkedett a földre és nyüszített. Elissa odasietett hozzá és leereszkedett mellé. Látta, hogy rengeteg seb borította, de biztos volt benne nem ezektől származhatott. Most így közelről nézve a farkas hatalmas volt. Tudta, ő nem fogja bírni hazacipelni.
- Fel tudsz állni? – kérdezte aggodalmasan – Támaszkodj a lábamnak! Hazakísérlek és ellátom a sebeimet – tiszta hülyének érezte magát, hogy egy farkashoz beszélt, hisz úgy se értette. De legnagyobb meglepetésére a farkas értette és nekidőlt. Óvatosan megtámasztotta a kezével és lassan hazabotorkáltak. Szerencsére az utca ilyenkor az ő részünkön kihalt volt. A hátsó ajtón jöttek be és a hátsó lépcsőn mentek fel. Bátyja már a szobájában volt. Beköszönt neki, hogy megnyugodjon és sietett a szobájába, ahol a sérült farkas volt. Amilyen gyorsan tudta ellátta a sebeit. Ebbe nagy tehetsége volt, mivel barátnője is sokszor sérült meg. Bár az állatnak súlyosabb sebei voltak és ő nem is volt ember, de sikerült ellátnia. Levette az ágyáról a takaróját és leterítette a földre.
- Tessék, itt aludhatsz, amíg jobban nem leszel – mutatott a takaró felé. Szinte ijesztő volt, hogy minden szavát megértette. Este hamar elaludt. Reggel, amikor felébredt kicsit didergett. A takaró hiányát érezhette meg, még ha nagyon meleg is volt bent. Amikor a takaró felé nézett, akkor látta a farkas sehol sincs. Ijedten pattant ki az ágyból. Amikor lefutott a nappaliba, akkor látta, hogy még csak hajnal 5 van. Gyorsan körbenézett a lakásba. Sehol sem találta. Ekkor zajt hallott a hátsó ajtó felöl. A farkas állt ott. Körbe vette arany színű fény. Elissa csak ekkor vette észre a nyakába csüngő valamit. A láncon egy állított téglalap alakú medál volt. A medál fekete volt és kettészelte egy fehér vonal. Az egyik felén egy kék színű telihold volt, a másik oldalán egy kék színű farkas. Pár másodperc múlva Aden állt az ajtó előtt. Az a ruha volt rajta, ami tegnap iskolában és a nyakában az a medál. Észrevett és először meglepődött, aztán sóhajtott egyet. A tegnapi vidám aurája sehol sem volt. Inkább sötét, ismeretlen és rideg aura vette körül.
- Mi vagy te? – csúszott ki a számon.
- A tegnapi fickók, vagyis vámpírok ellensége – beszélt jelképesen, de ebből rögtön rájöttem a válaszra. Régen rengeteg ilyesmi filmet néztem.
- Vérfarkas vagy – mondtam ki, mire ő egyet bólintott.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése