Silver Moon - Ezüst hold 2.fejezet

2.fejezet

Döntés

Elissa lába földbe gyökerezett. Sose hitt a természetfeletti dolgokban. Egyenesen a fiú szemébe nézett. Remélte, hogy elmosolyodik, mint az osztályba szokott és azt mondja ez csak egy vicc vagy egy trükk volt. De nem így lett. Ő visszanézett a lány szemébe. Most nem az a érzés fogta el, mint amikor először megpillantotta őt az osztályban. Az osztályban azt érezte, Aden egy vidám, sziporkázó személység, aki mindenkivel jól kijön. De érzett benne valami hamisságot is. Most látta valódi énjét. Úgy érezte, mintha egy hűtővel állna szemben. Jelleme a jégre emlékeztette. Hideg, mégis magabiztos és erős. Rá kellett jönnie, ez tényleg komoly. A fiú elindult az ajtó felé és kinyitotta. Minden szó nélkül kisétált és el akart menni, amikor Elissa utána kiabált:

- Hé, most csak így itt hagysz, miután ilyen fontos dolgot elmondtál? – meredt rá.

- Semmit sem mondtam el. Te találtad ki – válaszolta.

- De hisz utaltál rá.

- Egyszerűen túl sok horrorfilmet nézel – vágta Aden a fejéhez – Mindenesetre – folytatta – ne mondd el senkinek a titkom! És ne gyere a közelembe, különben nagyon megbánod! – figyelmeztette őt. Mire a lány észbe kapott volna, egy szempillantás alatt elillant. Ott állt az ajtóban és meredt a semmire. Eltelt pár perc mire visszatért a valóságba. Becsukta az ajtót és visszabújt az ágyba. Magára húzta a takarót.

- Kutya szaga van – jegyezte meg magának. Reggel úgy érezte magát, mint egy zombi. Fáradt volt, zavarodott és kissé dühös is. Nem tudta elfogadni, hogy a fiú csak úgy ott hagyta. Felkapott magára egy sárga pulóvert és fehér nadrágot. Amikor lement, döbbent arcokkal találta szemben magát. Úgy tűnt, nem csak ő látta, milyen szörnyen néz ki. Még az osztályban is hallotta egyes emberek megjegyzését a kinézetére. Aztán ismét szembe találta magát vérfarkas ismerősével. Szívesen beszélt volna még vele, de úgy döntött inkább nem. Szeretett volna visszatérni az átlagos életéhez. Aden tekintete is rá esett. Ő is, mint a többiek furcsának tekintette. De nem azért, mert folyton olvas, hanem a reakciója miatt. Amikor közölte a lánnyal vérfarkas mivoltát, nem azon volt kiakadva, hogy vérfarkas, hanem azon, hogy ott hagyta őt. Pont emiatt kezdte el őt érdekelni. De úgy gondolta jelen pillanatban az a legjobb, ha mindketten távol maradnak egymástól. A lány biztonságba lesz és nem lesz útban. A napot mindketten távol töltötték egymástól. Aden visszaesett régi szerepébe. Elissa pedig továbbra is békésen olvasott és kimaradt az osztályból. Gyorsan eltelt két nap. Csütörtök este volt. Épp lejárt a kisboltban a munkaidő. Amikor sétált hazafelé a léptei mindig gyorsak voltak. Szinte futott. Tisztán emlékezett még az élményre és nem szerette volna ismét átélni. Mire hazaért Gary és Ilena ismét lefeküdtek aludni. Az ő munkájuk miatt korán kellett kelni és emiatt mindig korán mennek el aludni. Megette a vacsorát, amit még Ilena rakott ki neki és elment ő is aludni. Mély álomba merült. Álmában, a szobájában sötét volt és zajokat hallott. Halk lépteket és mintha valami meleget érzett volna a közelében. Ekkor hirtelen felébredt és felült az ágyában. Álmosan körbe tekintett. Ijedtében felpattant az ágyból, amikor meglátta az ablaka nyitva van. Tisztán emlékezett rá, hogy bezárta. Mindig is fázós típus volt és biztos volt benne nem hagyta nyitva. Felállt és odasétált hozzá. Óvatosan kipillantott, de senkit és semmit sem látott. A házuk mellett lévő fa ága, még kicsit billegett. A hideg keresztülfutott a hátán. Gyorsan becsapta az ablakot és a takarót a fejére húzta. Próbálta valamivel elterelni esti látogatójáról a gondolatot. Akárhogy próbálta a keze még mindig remegett és úgy érezte mindjárt sírva fakad. Nem saját magát féltette, hanem a családját. Nem akarta ismét elveszíteni őket. De nem is merte megnézni jól vannak-e, mert azt remélte, akkor nem megy át hozzájuk a látogató. Reggel megnyugodva tapasztalta, hogy semmi bajuk. Mindketten mosolyogva ültek le és ezt kicsit furcsállta is.

- Eszünkbe jutott egy remek ötlet – Ilena szája a füléig ért – mit szólnál, ha elmennénk hétvégére a hegyekbe kirándulni?

- Mi? – nyögte ki. Ez a legrosszabbkor jött.

- Mi is sokat dolgozunk, te is és emiatt nem túl sok időnk jut egymásra. Nem is igazán tudjuk, mi történik mostanság veled – magyarázta bátyja – és ezért gondoltuk ezt a kikapcsolódást. Nem fogadok el nemleges választ – már meg tanult olvasni húga arcáról. Bár ő is szeretett volna velük tartani, de nem szerette volna, ha megtudnák remek hétköznapi életét. Ráadásul még ideges volt a tegnap miatt.

- De nekem ma is mennem kell dolgozni – próbált valami kifogást találni.

Már megbeszéltük Osmer asszonnyal és ő beleegyezett - nyugtatta meg bátyja. Nem volt mit tenni beleegyezett. Amint végzett az iskolával, ott várták őt kocsival. Kiépített út vezetett egészen egy kis faházikóig. A Kinsey testvérekben ez emlékeket idézett. Amikor még szüleik éltek, mindig ide jöttek pihenni. Bár a fiatalabb Kinsey csak néhány dologra emlékezett, addig az idősebbik mindenre tisztán emlékezett. Nagyon boldogok voltak akkoriban. Rengeteget sütöttek a szabadban és sokat nevettek. Amióta meghaltak egyszer sem voltak kirándulni. De most már úgy érezték ideje megtörniük ezt. Berendezkedtek és rögtön neki is kezdtek előkészíteni a kerti sütéshez való eszközöket. Még Gary fát vágott, addig felesége vidáman fűszerezte a húsokat és vágta fel a különböző zöldségeket. Elissa kihordta a tányérokat és közben alaposan méregette családját. Mindketten sugároztak a boldogságtól, bár látszott rajtuk a fáradtság apró jelei. Ettől még inkább úgy érezte ő csak teher. Sokszor megfordult a fejébe, hogy ő csak kolonc és bárcsak eltűnne. Ez a sötét érzés gyakran eluralkodott felette, de mindig elnyomta valamivel. Most is inkább elfoglalta mással magát. Hamar besötétedett, mire eljutottak odáig, hogy egyáltalán süssenek. De így még csak hangulatosabb volt. El is felejtette a délutáni aggodalmait. Kint a kertbe ettek tábortűz mellett és közben beszélgettek. Eközben a lány az eget kémlelte és felfigyelt arra, hogy telihold van. Hirtelen mindhárman összerezzentek, amikor farkas üvöltést hallottak.

- Talán ideje lenne bemenni. Az állatok éjszaka nagyon aktívak tudnak lenni – mondta kissé ijedten Ilena.

- Ugyan már, csak nem megijedtél? – nevette ki férje. Odabújt hozzá. Szorosan megölelte és megcsókolta. Pontosan az ilyen pillanatokban érezte magát Elissa kényelmetlenül. Olyan feleslegesnek érezte magát. Felpattant és próbálta magát kimenteni a kényelmetlen helyzetből. Felment az emeleten lévő egyetlen szobába. Ez egy padlásszoba volt. Kicsi volt, de egész otthonosan berendezve. Ledőlt az ágyra és ismét elkezdett gondolkodni. Mérges volt magára. Hogy miért? Mert ismét Aden járt a fejében. Amikor azt az üvöltést hallotta, akkor rögtön ő jutott eszébe. Hallotta, amikor a többiek nevetgélve jöttek be és bementek a szobájukba. Hamar elnyomta mindannyiukat. Arra ébredt, hogy valami szőrös csiklandozza az arcát. Amikor kinyitotta a szemét látta, hogy egy mókus az. Rövid, világosbarna szőre volt és bolyhos farka. Amikor felkelt, akkor az állatka meg is ijedt tőle. Felfutott az asztalra. Rettentő nagy rendetlenség volt ott. A mókus egy szép medálra figyelt fel, ami a lány asztalán hevert. Fehér színű volt és szív alakú. Az állat a szája közé vette és kiugrott vele az ablakon. A lány ijedten pattant fel. Ekkor már csak egy egyszerű fehér hálóing volt rajta. Felkapott rá egy kék színű kabátot, felvett egy fehér tornacipőt és kiszaladt az erdőbe. Körbenézett, de a kis tolvajt sehol se látta. Ekkor megpillantotta a földön futni. Ekkor elkezdődött a hajsza. Főhősnőnk ügyességéhez méltóan nem egy ágban majdnem elbucskázott, végül elkapta a kis gonosztevőt. Elvette a medált és elengedte. Elégedettség töltötte el, amit rögtön ijedtség váltott fel. Bár megvan a medál, de ő elveszett az erdőben. Nem is figyelt az útvonalra. Egyenesen pánikba esett. Már látta a címlapot: „Egy ártatlan tizenéves lány eltévedt az erdőbe és éhhalált halt „Ő nem akarta így végezni és elkezdett bolyongani. A fák úgy néztek ki, mintha csak ikertestvérek lennének és az erdő zaja kísértetiesen hangzott. Ekkor hirtelen több kiáltásra lettem figyelmes. A kiáltások felé rohantam és akkor megpillantottam őt, Adent, amint több vámpír holteste vette körül. Mind bőre hófehér volt, amit most vér borított épp úgy, mint a farkas szőrét is. Bár nehéz volt a fekete szőrén észrevenni, de halványan látszott. A szeméből mérhetetlen gyűlölet sugárzott. Ez nem hasonlított sem ahhoz a hideg nézéséhez, sem ahhoz a kedves nézéséhez, amit az iskolában mutatott. Bár el nem tudta képzelni honnan származhat a fiú gyűlölete, kegyetlensége, de érezte ez sem a valódi énje. Bár még alig ismerte mégis tudta. Ezt az énjét sem akarta látni, ezért megszólította a farkast.

- Mit keresel itt? – kérdezte hangosan. Már amennyire ezt hangosnak lehetett mondani. Inkább egy nyüszítéshez hasonlított. Úgy tűnt meglepte a lány ittléte. A medál felcsillant a nyakába és ő átváltozott ismét emberi alakba. A ruhája tiszta volt, hála a medálnak, de a kezét vér borította.

- Ezt inkább én kérdezhetném – tért vissza a rideg, mogorva énje – te mit keresel itt éjnek idején, az erdő közepén?

- Öhm… én kerestem valamit, de aztán eltévedtem és utána meg hallottam a hangokat és… - hadovált össze - vissza. Mégis a vérfarkas végighallgatta, mintha rendesen beszélne. Bár utána ismét megilletett pár elég kegyetlen megjegyzéssel. Ilyenkor úgy érezte, mintha gúnyt űzne belőle. Hirtelen feltűnt a mókus kezében a szerzeményével. Elissa utána szaladt és miután sarokba szorította, rávetette magát győzedelmesen, de a támadást sikeresen kikerülte az állatka és felrohant egy fára. Támadója pedig sikeresen lefejelte a fát.

- Hát ez nem jött össze – közölte a fiú pimasz mosollyal – miért üldözöd annyira? Bármikor vehetsz másik medált.

- De ilyet nem! – ellenkezett – ezt a medált a halott anyukától kaptam. Ez fontos nekem – ekkor Aden arcvonásai hirtelen megkeményedtek. De ezt a lány nem vette észre, mert már akart felmászni a fa tetejére de ekkor a srác felkapta és hátrébb tette le.

- Majd én leszedem, mert a végén még kitöröd a nyakad – jegyezte meg. Egy szempillantás alatt felugrott és elkapta a mókust. A medált elszedték tőle és a mókus kissé csüggedten, de gyorsan elszaladt tőlük.

- Tessék – nyújtotta oda Elissának.

- Köszönöm – mosolygott rá, de miután ezt kimondta a fiú el is tűnt.