Váratlan kaland - Egy Meruem x Komugi fanfic

Ezt elsősorban Bettinek, legnagyobb fantársamnak küldöm! :D <3 nbsp="" p="">Első próbálkozás, ezért nézzétek el a hibákat. Ha valakinek megtetszett(vagy nagyon nem XD) akkor is várom a kommenteket :)

A Nagyvezér palotájában csend honol és még a légy zümmögését sem hallani. Az udvaron a hatalmas piramisszerű építmények állnak, amit ha közelebbről megnézünk olyan, mint egy fészek. Apró tojásokból áll, amik embereket, vagyis a hangyák számára az élelmet raktározza. Ez persze a hangyáknak és a vadászoknak nem szokatlan, viszont a tudatlan embereknek igen. Annak az egy embernek is, aki nem tudott semmit az eseményekről és a palotába jött, mint minden héten, hogy szokásos napi teendőjét elvégezze. Bizeff egyik embere volt, aki az élelmet és a különböző szükséges termékeket szállította be neki és a nőinek. Minden héten egyszer jött a nagy szállítókocsikkal és a rakományokkal. Viszont ezen a héten minden máshogy volt. Ez a szerencsétlen lélek nem tudhatott arról, hogy a Vadászok Egyesülete megakadályozta a szállítást Bizeffnek és ezért neki sem érkezett áru. És azt sem tudhatta mi történt a palotában. Csak a sorsnak köszönhette, hogy ő most itt volt és jelenteni akart főnökének a szállítmányokról. De már érezte korábban, hogy nincs valami rendben, ezért a kocsit, amivel épp érkezett, még az erdőben leállította. Egészen idáig gyalog jött és döbbenten látta a változásokat. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy különleges nen képességgel áldotta meg a sors. Az egyik a teleportáció volt, amivel akárhonnan gyorsan eltűnhetett, míg a másik az, hogy annyira el tudta magát rejteni, mintha nem is létezne. Erről a képességéről még csak nem is tudott, mindig azt hitte szerencséje volt, amikor fiatal korában a tanárok nem kapták el egy-egy csínytevés közepette. De nem. Csakis ennek a képességének köszönhette, hogy eggyé tudott válni a semmivel. És ez számára most jól jött, hisz ennek köszönhette az életét. Pitou nen segítségével figyelte a területet és pont emiatt nem vette észre a betolakodót. Ugyanúgy, ahogy Pouf és Youpi sem. Nem arról volt szó, hogy láthatatlan lett. Ha meglátták volna, akkor bajba lett volna. De szerencsére ismerte a titkos járatokat és azokon haladt, mivel rögtön tudta, hogy a palota támadás alatt állt. Nem látott embereket csak furcsa lényeket. Akkor mégis miért ment be? Egyszerű. Mert túlságosan lelkiismeretes volt. Úgy gondolta, hogy Bizeff bajban volt és bár nem szerette őt, de segíteni akart munkaadójának. Nem tudta cserbenhagyni. Igen… ez volt Rayne Laurence. A legjobb szállító, de egyben a legrosszabb is, hisz ha fülébe jutott egy-egy piszkos üzlet, az mindig meghiúsult. Túl erős igazságérzettel rendelkezett a lelkiismeretességén kívül. De hogy ő miért is fontos történetünkben? Mert váratlan események sorozatát indította el, ami nagy befolyással volt a Komugira és a Királyra is. Míg behatolónk felmérte a terepet, addig a Király és Komugi a szokásos gungi játszmájukat folytatták. Poufot igen zavarta a tény, hogy a Király ennyit törődik Komugi-val, de nem csak őt, hanem magát a Királyt is. Mégis, valahogy kellemes érzések fogták el, akárhányszor a lányra gondolt és élvezte a vele folytatott játszmákat. Most ismét kikapott tőle, ami egyrészt idegesítette, másrészt boldoggá tette, hisz így folytathatták a játszmákat. Különös érzések ezek, amiket először érzett és nem tudta hova tenni őket. Persze nem engedhette, hogy egy percre is lankadjon a figyelme, mert akkor ismét kikapott volna. Bár tehetetlen és gyenge élőlény volt, de ehhez a stratégia játékhoz nagyon értett. A Király fejében néha az is megfordult, hogy ezt akár életben is lehetne hasznosítani, de amikor elképzelte őt egy sereg élén rögtön elvetette az ötletet. Jobb, ha a gunginál marad. Nem tellett sokba, a király ismét vesztett.

- Vesztettem. Miért ezt a lépést választottad? – kérdezte a lányt, hátha így jobban rájön a technikájára. És veresége ellenére a Király hangja továbbra is tiszteletet parancsoló és büszke volt. Pedig ez már ki tudja hanyadik veresége volt. Mégis elfogadta, tovább lépett és kereste a hibáit, mint az egy jó uralkodóhoz illik.

- Nagyvezér, mint mondtam korábban is már ön túl egyenes és türelmetlen – magyarázta a lány, és bár tisztelettel beszélt vele, de a hangneme eléggé közvetlen volt már, ami irritálta Pouf-ot.

- Nem igen szeretem a kétszínűsködést és azt sem, ha sokat kell várni valamire. Gyorsan és erőteljesen, ez az én taktikám.

- Igen, de az ellenfele nem mindig úgy gondolkodik, mint Ön. Néha jobb apróbb áldozatokat hozni és taktikákat bevetni, hogy minél több bábu megmenekülhessen, esetleg egyet se veszítsen el – Komugi lelkesen magyarázta a taktikáit és azt a Királynak, mire kellene jobban figyelnie játék közben. Bár ez csak egy egyszerű játék volt, mégis nagy jelentősége volt a Király jellemére nézve. Sem ő, sem a lány nem vette észre, hogy ezek az egyszerű beszélgetések, hogy átalakítják felfogásukat és az életüket. Különböztek, mégis megértették a másikat, ezért is volt mindig nagy összhang közöttük. Ez az este kissé másabb volt. Komugi az egész napos gungizás után igen elfáradt, illetve mivel elég gyenge a teste neki nehezebben is bírja az alvatlanságot.

- Tartsunk egy kis szünetet. Pár óra múlva hívatlak. Nem lenne jó, ha nem teljes erődben győznélek le – ezt mondta, de valójában aggódott is érte. Persze ezt se a lánynak se magának sose ismerte volna be. Komugi nem akart pihenni, de kénytelen volt engedelmeskedni, hisz a Király csak úgy ott hagyta. Amikor a szobában volt és ágyában feküdt akkor is csak a játszmára tudott gondolni.

- A Nagyvezér valójában kedves ember, nem igaz? – gondolkozott hangosan – Egy magamfajta tanácsát is meghallgatja, illetve a taktikáim és ötleteim is mindig. Ráadásul igen erős ellenfél, ha nem figyelnék hamar bajba kerülnék. Pedig még csak most kezdte – ezt egy kis csönd követte aztán folytatta a magában beszélést – nem tudok aludni. Olyan jó lenne folytatni a játékot – a hangjában egyértelműen lehetett hallani a vágyakozást. Hirtelen zajt hallott az ajtó felöl és boldogan felpattant az ágyból. Kicsit korán volt még, de azt hitte a Nagyvezér egyik szolgálója jött érte.

- Folytathatjuk a játszmát? – kérdezte izgatottan, de aztán lefagyott, amikor meghallotta ezek a léptek másabbak, mint a szolgálóké, akikkel eddig találkozott – Elnézést, de ki maga? Új szolgáló? – Komugi senkiből se nézett ki semmilyen rossz szándékot, ezért azt hitte ez az illető is eltévedt. Olyan hatalmas palota volt ez, hogy ő maga is eltévedt volna. Hallotta, ahogy a férfi megállt egy helyben. Olyan éles volt a hallása, hogy a lépések alapján könnyen megállapította a nemet. Azt hitte zavarba jött ezért kedvesen kérdezte – Nem a Nagyvezér szolgálója? Esetleg eltévedt?

- Mit keres itt egy ilyen kislány? – ezt kapta válaszul és hallotta a jövevény hangja igen döbbent.*Úgy tűnik tényleg új és semmit sem tud* - gondolta magában és úgy érezte segítenie kell neki, nehogy a Nagyvezér mérges legyen rá. – A nevem Komugi és minden nap gungi-t játszok a Nagyvezérrel.

- Nagyvezér? Milyen Nagyvezér? Tévedésben vagy kislány, itt csak szörnyek vannak. Az én nevem Rayne Laurence és ha kedves az életed jobb, ha velem jössz.

- Milyen szörnyek? – Komugi igen mérges lett, mivel a Nagyvezért sértegette – Talán kicsit kemény és rideg a Nagyvezér, de nem szörny – ellenkezett és be akarta bizonyítani, hogy téved, és ha jobban megismeri, akkor rájön, hogy a Nagyvezér egy nagylelkű vezető. Rayne abből rögtön tudta, hogy ezt a lányt félrevezették. Vak és biztos jól őrzik, ezért nem tud semmit az eseményekről. Viszont nem akarta itt hagyni ezekkel, mivel tudta, biztos vacsora lesz belőle. Ezért hazudott neki.

- Értem, elnézést. Igen, én új szolgáló vagyok. Sajnálom kisasszony, de egy kicsit sétálnia kell. Azt a parancsot kaptam, hogy kísérjem el Önt a Nagyvezér új nyaralójába, amit nem rég készítettek el. Nincs túl messze a kastélytól, ezért… - hamar rájött, hogy nem kell magyarázkodnia. Komugi naiv és mindent elhitt neki. Be se kellett fejeznie a mondandóját.

- Még hogy kisasszony… - elpirult és zavartan dörzsölgette a tarkóját – Még senki se hívott így.

- És most kisasszony…

- Jaj, ne hívjon így. Nem érdemlem meg. Egyszerűen Komugi. De azonnal megyek – át se öltözött, össze se fogta a haját. Csak bedugta a lábát a cipőjébe és Rayne-hez lépkedett.

*Milyen szétszórt* - ez volt Rayne első gondolata, de aztán odament Komugi-hoz és megfogta a vállát – Mehetünk? – nem akarta húzni az időt csak minél hamarabb lelépni erről az átkozott helyről. Csak egy villanás volt és már kint is voltak a kastélyból, egészen az erdőben. Viszont Rayne egy valamivel nem számolt. Ez pedig a véletlen volt. Felelőtlenül ott hagyta a kocsiját az erdő szélén. Pár bezárta a kocsiajtót és a kulcsot is magával vitte, de arra még csak nem is gondolt, hogy majd néhány kíváncsi hangya feltöri és elviszi magával. Persze arról nem tudhatott, hogy mennyire tanulékony lények. Egy ismeretlen számára csak egyszerű szörnyeknek tűntek.

- Rayne-san, valami gond van? – hallotta háta mögül a lány hangját, akinek feltűnt, hogy mások az illatok, hangok, mint a szobában, de nem tudott arról, hogy már nem a kastélyban vannak.

- Nem, semmi gond. Kicsit hosszabb lesz az út, mint gondoltam, de kérem, bírja ki.

- Semmi gond – bár nem mondta, mégis izgatott volt, hisz eddig még sose járt a kastélyon kívül és bár eléggé ügyetlen lány volt, gyakran nem is engedték őt egyedül sehová a szülei, de már kiskorától szerette felfedezni az új dolgokat. Miközben az erdőben sétáltak nem is sejtették, hogy eközben a palotában nagy fennforgás keletkezett. A Király magához kérette Komugi-t, de amikor a szobájába mentek nem volt sehol. Pitou enjével azonnal átvizsgálta a kastélyt és holt sápadt lett. Youpi és Pouf ebből azonnal tudták, hogy gond van. A lány eltűnt. Bár Pouf nem igazán sajnálta ezt, de közben félt is a Király haragjától. Nem épp a nyugodt természetéről volt híres.

- Ki közli vele? – kérdezte Pitou és hallani lehetett, hogy remeg a hangja.

- Én biztos, hogy nem – csattant fel Youpi – nem rég kaptam tőle egy pofont. Még mindig sajog a fejem, azt hittem leviszi.

- Azt hiszem, ezt nekem kell megtennem – jelentette ki Pouf. Úgy érezte ő áll legközelebb a Királyhoz, és ha ő közli talán elnézőbb lesz. De tévedett.

- Mondjátok csak – a Király még mindig kiegyensúlyozottan beszélt, de őrei tudták igen dühös – hogy lehet az, hogy egyetlen lányra sem tudtok vigyázni?

- Uram, ha megbocsátja engedetlenségem, de a mi feladatunk nem arra az emberre vigyázni, hanem Önre – Pouf szemtelenségét rögtön egy hatalmas pofon követte.

- Nem érdekel. Azt mondtam, hogy rá is vigyázzatok. Nem igaz, Pitou?

- Én rendesen figyeltem a nenemmel az egész palotát és egyetlen behatolót sem éreztem. Sem azt, hogy a lány elment volna valahová magától.

- De még sincs itt, nem? – magyarázatot várt arra, amit lehetetlen volt megmagyarázni.

- Erre nem tudok magyarázatot adni, nagyon sajnálom Felség.

- Nem számít. A lényeg, hogy keressétek meg minél hamarabb és hozzátok vissza. Élve – emelte ki az utolsó szót. Nem minden őr ment el keresni őt, Pitou itt maradt, hogy őrizze a Királyt és a palotát. Youpi szintén ott maradt, Pouf-ra hárult a feladat, hogy visszahozza a lányt. Persze ők nem tudták, hogy a lehető legrosszabbra bízták ezt a feladatot. Eközben Rayne és Komugi már egy ideje gyalogoltak az erdőben és Rayne-nek be kellett látnia, hogy eltévedtek.

- Eltévedtünk, mi? De ne aggódjon, Rayne-san! – próbálta lelkesíteni az egyre inkább elkeseredett férfit – A Nagyvezér úgyis észreveszi, hogy eltűntünk és majd küld valakit a segítségünkre. Szóval, ne aggódjon – nem tudta, hogy ezzel csak még jobban elkeserítette a férfit, hisz ettől félt a legjobban. Hirtelen hangokra lettek figyelmesek. A semmiből hirtelen két hangya tűnt fel. Az egyik olyan volt, mint egy hangya és egy hiúz keveréke. Két lábon járt és bár nagy, szőrös teste volt, de a mellkasát páncélszerű lemez védte. A karja és a lába is egy hangyáéhoz hasonlított, a feje viszont egy hiúzé. A másik egy hangya és egy másik bogár keveréke volt, de egyértelműen hasonlított egy hangyára.

- Nicsak, nicsak? – mondta a hiúzszerű hangya boldogan – kiket sodort ide az élet?

- Csak nem új barátok? – nevetett gúnyosan.

- Látod Rayne-san? Megmenekültünk – mosolygott ártatlanul és nem is sejtette, hogy épp nem emberekkel futott össze. Ráadásul ezek a hangyák előszeretettel vadásztak emberekre.

Végünk – suttogta remegő hanggal – de nem fogok gyáva féregként meghalni. Komugi, fuss, ahogy csak bírsz olyan messzire, amennyire csak lehet – Komugi már nem is tudott válaszolni, mert hirtelen elteleportálta, amilyen messzire csak tudta, de ez volt az utolsó tette. Rayne nem volt egy harcos típus. Kiállt az igazáért, de amikor tudta, akkor kerülte a fizikai harcokat. Mert tudta, hogy nem jó benne. Ő csak a meneküléshez értett. Pontosan emiatt nem tudta felmérni a veszélyt és a helyzetet. Először Komugi-t akarta elteleportálni, majd úgy gondolta, hogy kicsit elcsalja a lényeket és ő is elteleportál. Egyszer szeretett volna valami hősiest tenni, de ez lett a veszte. Nem mérte fel a hangyák sebességét és minden eshetőséget. Nem volt alkalmas a harcra. A hangyák pár másodperc alatt végeztek vele, úgy, hogy semmi sem maradt belőle. Komugi épp egy farönkön landolt és bár szerencsésen elkerülte a komolyabb sérüléseket, de kisebb horzsolásokat szerzett.

- Rayne-san? Hol vagy? – nem kapott választ. Egyedül volt és egyedül a szél és az erdő furcsa hangjait hallotta – Hol vagyok? – pánik lett úrrá rajta és nem tudta az időt, de a bagoly huhogásból ítélve még este lehetett – És most merre menjek? Nagyvezér… - vágyakozott vissza, hisz itt olyan egyedül és esetlennek érezte magát. Eközben Pouf megtalálta a vérfoltokat és néhány ruha maradványt, amik valaha Rayne ruhái voltak. Reménykedett benne, hogy nem csak ezt az embert, hanem Komugi-t is széttépi néhány tudatlan hangya és neki semmit sem kell tennie. De persze semmi sem a terve szerint alakult, mert hirtelen megjelent mellette Youpi és Pitou.

- Mégis mit kerestek itt? Nem a királyt kellene védenetek?

- Azt csináljuk…csinálnánk. A Király elment, hogy Komugi-t megkeresse és olyan gyors volt, hogy most nem tudjuk, hol van.

- Mi?! Hogy mondhatjátok ezt ilyen nyugodtan?! Felség, mindjárt jövök, várjon rám! – kiáltozott a Király után és nagy dráma közepette követte őt. A másik két felségőr számára ez már nem volt szokatlan. Nem tudták, hogy a Király már sokkal hamarabb megtalálta ezt a helyet, mint ők és még inkább felgyorsította lépteit. Tudta, hogy a kinti hangyák nagy kárt tehetnek a lányban, ezért sem engedte őt akármerre mászkálni. Bár még magának sem akarta beismerni, de nagyon aggódott érte. Lettek volna más teendői és próbálta azokat végezni, de a gondolatai mindig Komugi-ra vándoroltak vissza és mivel megunta a várakozást, úgy gondolta jobb, ha maga keresi meg. Nem is gondolta mennyire szüksége volt Komugi-nak rá. Mivel nem látott és emellé még ügyetlenséggel áldotta meg a sors, így Rayne terve megbukni látszott. Komugi nagyjából tudott tájékozódni, de gyakran nekiment egy-egy fának vagy felbukott egy-egy gyökérben. Eközben arra sem tudta merre megy és az éjszakai hideg miatt igen átfázott. Emellett aggódott az új szolgáló miatt is és azok miatt az emberek miatt is, akik miatt Rayne és ő szétváltak. Reménykedett benne, hogy nem rossz emberek és félreértés az egész, de egyre kevésbé hitt ebben. Főleg Rayne reakciója miatt.

- Leüljek és megvárjam, hátha rám találnak a Nagyvezér szolgái vagy Rayne-san? Vagy menjek tovább? Hmmm – nagyon keményen gondolkodott, de sose volt az ilyenbe jó csak a gungiban, így hamar megfájdult a feje. De a sors válaszolt helyette. Hirtelen zajokat hallott és nem tellett sokba, felbukkantak a korábbi hangyák.

Megvagy, kicsi lány – dalolta a hiúz, miközben a másik is feltűnt.

Igazad volt. Jó hogy követtük az illatát. Az a másik kevés volt nekem.

- S-s-segíthetek valamiben? – dadogni kezdett, mint mindig, amikor ideges lett.

- Hallod? Azt kérdezi, hogy segíthet-e nekünk? Hát nem ennivaló? – gúnyolódott a hiúzszerű, míg a másik szokásához híven helyeselte, amit mondott. Komugi persze egyre jobban félt és megpróbált elszaladni, de rossz irányba futott. Az ellenség ott termett előtte és rúgott egyet rajta, ami nem volt nagy rúgás, de elég volt ahhoz, hogy egy lejtős részen megcsúszon és guruljon egy pár métert egyenesen egy fának, miközben úgy megüsse a bokáját, hogy nem tudjon felállni. A tenyerét is lehorzsolta. A háta mögött hallotta a nevetéseket és azt, hogy egyre inkább közelednek felé.  Már ő is féltette az életét, hisz egyértelműen érezte a rossz szándékot. Nem tudott mozogni, a félelem szinte lebénította a őt. A lány nem tudta, hogy ő nen használó és azt sem tudta, hogy azért bénult le a félelemtől, mert megérezte a másik kettő nenjét, ami sokkal nagyobb, mint az övé. Összekuporodott és könnyekkel teltek meg szemei.

Én itt fogok meghalni? – suttogta maga elé, viszont mintha minden félelmét elfújták volna, amikor meghallott egy hangot.

- Mégis mit csinálsz itt, Komugi? – a Nagyvezér hangja volt az – Nem gungit kellene most velem játszanod? Ehelyett itt kóborolsz?

- Gyorsan menekülj, rossz emberek vannak itt – most már sírt is, mert féltette a Nagyvezér életét. De mint aki meg se hallotta odament Komugi-hoz és megvizsgálta a sérüléseit. A horzsolásokat és a bokáját is. Gyengéden kezébe vette a lány kezeit is és látta, hogy az is tele van sérülésekkel. Pont, mint a múltkor. Még mindig nem tudta feldolgozni, hogy az emberek között vannak nagyon erősek is, de olyan törékenyek is, mint ő. Úgy érezte, hogy mint az üveg, bármelyik percben összetörhet.

- Hogy szerezted ezeket? – kérdezte.

- Már mondtam Nagyvezér, hogy meneküljön, mert a rossz emberek – ekkor hallotta a háta mögül a hangokat. A vadászok utolérték őt pár másodperc alatt és hirtelen örömüket nagy félelem váltotta fel, amikor meglátták, hogy kivel van a lány.

- Őfelsége – váltottak hirtelen nyájas hangnemre – csak nem megtalálta a leendő vacsorát? – ez volt a lehető legrosszabb dolog, amit csak mondhatott.

- Vacsorát? Szóval ti tettétek ezt vele? – hangja egyre ridegebb lett és élesebb.

- Igen, de csakis Önre gondoltunk, amikor – már nem volt ideje befejezni a mondandóját. Egy pár másodperc leforgása alatt ő is és barátja is holtan végezték.

- Elhallgattak. Hova tűntek hirtelen? – érdeklődött, mivel ő nem látta mi történt.

- Ne kérdezz lényegtelen dolgokat. A lényeg, hogy nem kell miattuk aggódnod. Menjünk, lássuk el a sérüléseid, aztán folytassuk a játszmát – tudta milyen törékeny, ezért igen gyengéden a karjaiba vette, amitől Komugi teljesen zavarba jött.

- Mit csinál, Nagyvezér? Ne is törődjön velem, majd én…

- Nem hiszem, hogy el tudnál egészen a kastélyig jönni. Majd én odaviszlek. Te pedig elmeséled, hogy kerültél ide. – Innentől kezdve mindent részletesen és lelkesen mesélt, hisz most már biztonságban érezte magát. A király csendben hallgatta őt és voltak részletek, melyek még homályosak voltak, de tudta, hogy csak is egy nen használó lehetett az a férfi. Egészen a kastélyig tartott a mese és a Király igen lassan sétált, hogy legyen ideje mindent meghallgatni. Ezután Komugi őrizetét megerősített, hisz ez azt bizonyította, hogy sok mindent nem tudnak még az emberekről. És bár sose mondta volna ki, de a történet után mélyen legbelül hálát és elismerést érzett aziránt az ember iránt. Megvédte Komugi-t és halálig hű maradt az elveihez. A Király korábban kinevette volna az ilyen embereket, de amióta megismerte ezt a lányt, és amióta egyre jobban megismerte az emberi érzéseket, egy ilyen tettet nem tudott csak úgy figyelmen kívül hagyni.